Egészség

Az addiktológus szerint nem mindenkinek ajánlott a száraz november

Funk Sándor, függőségekkel foglalkozó szakember elmondta, nem mindenkinek tesz jót, ha azonnal leteszi az alkoholt.

Száraz november

Magyarországon is egyre többen csatlakoznak a száraz november akcióhoz. Az egy hónapos kihívás lényege, hogy az abban részt vevők leteszik az alkoholt ebben az időszakban. A Kék Pont Alapítvány 2021-ben már a hatodik alkalommal indította el a száraz november harmincnapos alkoholmentességet hirdető kampányát hazánkban. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos és mérsékelt alkoholfogyasztásra. Az alapítvány 2016-ban brit mintára indította útjára a kezdeményezést, amely főleg azokat a fogyasztókat célozza, akik szeretnék a függőség kialakulását elkerülni azzal, hogy tudatosan és kontroll alatt fogyasztanak alkoholt. Magyarországon azért is van létjogosultsága a száraz novembernek, mert a statisztikák szerint minden ötödik ember legalább napi vagy heti szinten fogyaszt alkoholt.

„Az alkoholnak szörnyű hatalma van felettünk. Az emberek jól érzik magukat tőle, azt érzik, hogy könnyebb és kellemesebb az életük, megszabadulnak a nyűgös dolgoktól” – mondta Funk Sándor addiktológus a hirado.hu-nak. Nagyon sok előnyös dolgot társítunk az alkoholfogyasztáshoz, de az idők során a függőség kialakulásával ezek lekopnak, és az ember azzal néz szembe, hogy nem tud szabadulni a fogyasztás késztetésétől. Az alkohol nem oldja meg a problémákat, de ez a ráeszmélés sokaknál lassú és keserves, mert amikor abbahagyják az ivást, akkor rosszul érzik magukat, de ezt egy pohárka már enyhíti, és így kezdődik újra az egész játszma.

Tény, hogy az alkoholfogyasztás számos betegséget okoz, tehát ha valaki nem iszik, nála arányosan csökken a betegségek kialakulásának kockázata. A szakember szerint ezt is, mint minden mást az életünkben, ami kellemetlen volt, zárójelbe lehet tenni, és hosszabb és egészségesebb életet élhetünk.

Nem mindenkinek ajánlott azonban a száraz november, erről a következő oldalon még többet tudhatsz meg.

Lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a magyarok egyre tudatosabban vásárolnak a boltokban. Nem is nagyon akarunk sokat élelmiszerre költeni.
Egészség
Sokan még csak nem is hallottak ennek a különleges zöldségnek a létezéséről, pedig amellett, hogy a belőle készült ital segíti a fogyást, még számtalan jótékony hatása van szervezetünkre nézve.
Egészség
Amerikai kutatók embereken és állatokon is tesztelték az agydaganat ellen kifejlesztett oltóanyagot.