Gmail programszabályzat

Az alábbi Programszabályzat a Gmailre vonatkozik. Az irányelvek fontos szerepet játszanak abban, hogy a Gmail minden felhasználója pozitív élményben részesüljön.

Ha Ön fogyasztói fiókkal (pl. @gmail.com) használja a gmailt, kérjük, hogy olvassa el a Google Általános Szerződési Feltételeit is, további tájékoztatást talál bennük. Ha a munkahelyétől, iskolájától vagy más szervezettől kapott fiókot használ, akkor érvényesek lehetnek rá a szervezet és a Google között létrejövő szerződés feltételei és már irányelvek is. Erről az adminisztrátora szolgálhat további tájékoztatással.

Meg kell fékeznünk a jelen szolgáltatások nyújtására való képességünket fenyegető visszaéléseket, ezért mindenkit megkérünk rá, hogy az alábbi irányelvek betartásával segítsen elérni ezt a célt. Ha értesítést kapunk az irányelvek esetleges megsértéséről, felülvizsgálhatjuk a szóban forgó tartalmat, és lépéseket tehetünk, például korlátozhatjuk vagy megszüntethetjük a szabálysértő felhasználó hozzáférését a Google termékeihez. Amennyiben fiókját letiltották, de úgy gondolja, hogy ez tévedésből történt, kérjük, kövesse az ezen az oldalon olvasható utasításokat.

Intézkedéseket foganatosíthatunk azok ellen a fiókok ellen, amelyek túllépik a tárhelykvótát. Például letilthatjuk Önnél az üzenetek küldését és fogadását, ha túllépi a tárhelykvótát. Ha nem csökkenti a tárolt adatok mennyiségét, illetve nem vásárol megfelelő méretű tárhelyet, akkor tartalmakat is törölhetünk a fiókjából. A tárhelykvótákról itt talál további információt.

Ne felejtsen el időről időre visszalátogatni ide, mivel az irányelvek változhatnak.

Visszaélés bejelentése

Ha úgy gondolja, hogy egy fiók megsértette a programszabályzatot, többféleképpen is bejelentheti:

Feltétlenül olvassa el az alábbi irányelveket, hogy megértse, hogyan definiáljuk a visszaélést megvalósító magatartást. A Google letilthatja az irányelveit megsértő fiókokat. Ha letiltottuk a fiókját, és úgy véli, félreértés történt, kövesse az ezen az oldalon látható utasításokat.

Fiókbeli inaktivitás

Használja a terméket, hogy aktív maradjon. A termékkel végzett tevékenység része, hogy hozzáfér a termékhez és tartalmához legalább 2 évente. Az inaktív fiókokkal szemben intézkedéseket hozhatunk, többek között törölhetjük az üzeneteiket a termékből. További információt itt talál.

Spam és tömegesen küldött e-mailek

Ne használja a Gmailt spamek és kéretlen reklámüzenetek terjesztésére.

Tilos a Gmailt olyan e-mailek küldésére használni, amelyek sértik a magyar Ekertv. és Grt., valamint egyéb spamellenes törvények előírásait; tilos a nyitott külső szervereken keresztüli engedély nélküli e-mail-küldés, valamint bármely e-mail-címet a tulajdonosának beleegyezése nélkül közzétenni.

Tilos a Gmail felületét e-mailek küldése, törlése vagy szűrése érdekében olyan módon automatizálni, amely megtéveszti vagy félrevezeti a felhasználókat.

Kérjük, vegye figyelembe, hogy címzettenként eltérhet, hogy ki mit tekint „kéretlen” levélnek. Amikor sok címzettnek küld levelet, akkor is járjon el körültekintően, ha a címzettek korábban azt választották, hogy e-maileket szeretnének kapni Öntől. Ha a Gmail-felhasználók spamnek jelölik az Ön e-mailjeit, akkor növekszik annak a valószínűsége, hogy a visszaélésellenes rendszereink a jövőben Ön által küldött üzeneteket is spamként sorolják be.

Több Gmail-fiók létrehozása és használata

Ne hozzon létre és ne használjon több fiókot azzal a céllal, hogy a Google irányelveivel visszaéljen, megkerülje a Gmail-fiókokra vonatkozó korlátozásokat, kikerülje a szűrőket, illetve más módon elkerülje a fiókra érvényes korlátozások betartását. (Ha például egy másik felhasználó letiltotta, illetve Gmail-fiókját visszaélés miatt letiltották, akkor nem hozhat létre új fiókot azért, hogy hasonló tevékenységeket folytasson vele.)

Tilos továbbá automatizált módon létrehozni a Gmail-fiókokat, valamint Gmail-fiókokat vásárolni, árusítani és továbbértékesíteni.

Rosszindulatú program

Na használja a Gmailt vírusok, rosszindulatú programok, férgek, hibák, trójai programok, sérült fájlok, illetve semmilyen más káros vagy megtévesztő anyag küldéséhez. Továbbá ne terjesszen olyan tartalmakat, amelyek kárt tesznek vagy zavart okoznak a Google vagy mások hálózatának, szervereinek vagy egyéb infrastruktúrájának a működésében.

Csalás, adathalászat és egyéb megtévesztő tevékenységek

Tilos mások fiókját a fióktulajdonos kifejezett engedélye nélkül használni.

Ne használja a Gmailt adathalászatra. Ne kérjen és ne gyűjtsön bizalmas adatokat, többek között jelszavakat, pénzügyi információkat vagy igazolványszámokat.

Na használja az üzenetküldést csalásra, mások megtévesztésére vagy félrevezetésére annak érdekében, hogy információkat osszanak meg Önnel. Így például nem élhet vissza más személyek, cégek vagy jogi személyek adataival azért, hogy félrevezessen vagy megtévesszen másokat.

A gyermekek biztonsága

A Google nem tolerálja a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazásról készült képeket. Ha ilyen tartalomról szerzünk tudomást, akkor a törvények értelmében azonnal jelentjük az illetékes gyermekvédelmi hatóságoknak. Továbbá az ilyen ügyekben érintett Gmail-fiókok ellen fegyelmi intézkedéseket is foganatosíthatunk, amelyek között a fiók megszüntetése is szerepel.

A Google tiltja a Gmail használatával végzett gyermekmolesztálást. Gyermekmolesztálásnak számítanak mindazok a cselekmények, amelyek során egy felnőtt a gyermek bizalmába férkőzik, hogy később szexuálisan bántalmazza, emberkereskedelem áldozatává tegye, vagy más módon kihasználja.

Ha úgy véli, hogy egy gyermek veszélyben van, visszaélést követtek el vele szemben, vagy emberkereskedelem áldozata lett, azonnal forduljon a helyi bűnüldöző szervekhez.

Ha már tett feljelentést, és további segítségre van szüksége, vagy ha úgy véli, hogy egy gyermeket veszélyeknek tettek ki a Gmailen keresztül, tegyen bejelentést a Google-nak ezen az űrlapon. Ne feledje, hogy bármikor letilthatja azokat, akikkel nem szeretne kapcsolatba lépni a Gmailen.

Szerzői jog

Tartsa tiszteletben a szerzői jogokat. Ne sértse meg mások szellemi tulajdonjogait (például szabadalmait, védjegyeit, üzleti titkait, illetve egyéb tulajdonjogait). Tilos másokat a szellemi tulajdonjogok megsértésére bátorítani, illetve rávenni is. A szerzői jogsértéseket ezen az űrlapon jelentheti be a Google-nak.

Zaklatás

Ne használja a Gmailt mások zaklatására, megfélemlítésére és fenyegetésére. A Gmailt ilyen célokra használók fiókját letilthatjuk.

Illegális tevékenységek

Tartsa be a törvényeket. Ne használja a Gmailt törvénysértő tevékenységek népszerűsítésére, szervezésére, illetve ilyen tevékenységekben való részvételre.